Tréning

A Kontakt Műhelyben azt valljuk, hogy egy tréning akkor lehet igazán sikeres, ha a résztvevők az élmények, gyakorlatok és elméleti tudásanyagok olyan egyvelegét kapják meg, amely képessé teszi őket a rövid- és hosszútávú fejlődésre egyaránt.

Hiszünk a műhelymunka erejében, a közös alkotás örömében, tiszteljük a kreativitást és a gondolkodást.

A Kontakt Műhely gyakorlatorientált képzéseit ezen alapelvek mentén építjük fel.
Ennek érdekében a Kontakt Műhely tréningjen olyan különleges gyakorló közeget teremtünk, ahol szakértőink, trénereink támogatásával a résztvevők kipróbálhatják az újonnan megismert eszközöket, praktikákat, begyakorolhatják, modellezhetik a szituációkat, vagy visszajelzést kapnak eddigi működésükről, megoldásaikról.

Egyéni résztvevők számára elérhető nyílt tréningek mellett szervezetre szabott egyedi képzéseket is fejlesztünk, melyeket szervezeti igényekre, célokra és egyéni, illetve csoportos kompetenciákra szabottan állítunk össze.

IMG_1916
1

Referenciák

Országos Fordító és Fordításhitelesítő Zrt

Felsővezető képzés, középvezető képzés, ügyfélszolgálati képzés kommunikáció és ügyfélkezelés témakörben, vezetői coaching, csapatépítés.

Figyelő HR reggeli sorozat

Nyílt workshopok szervezése HR vezetőknek.

Nagyatád-Rinyamente TDM Egyesület

Nagyatád-Rinyamente TDM Egyesület tagjainak Online marketing képzés megvalósítása.

Hollókő Község Önkormányzat

Hollókő Község Önkormányzata részére a „ Próbáljon szerencsét Hollókőn” című pályázathoz kapcsolódóan Animátorok képzése.

Magyarországi Ifjúsági Szálláshelyek Szövetsége

Magyarországi Ifjúsági Szálláshelyek Szövetsége tagjai számára képzések megvalósítása Budapesten és Miskolcon online marketing, árképzés és értékesítés témákban.

Hotel Amade Chateau*****

Értékesítés és online marketing képzés.

Spirit Hotel Thermal Spa*****

Munkatárs Turisztikai Marketing és Értékesítés képzése.

Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft.

Innermetrix Személyiségtipológiára alapozó ügyfélszolgálati képzés kommunikáció és ügyfélkezelés témakörben, szervíztechnikusok kommunikációs és értékesítési kompetenciákat fejlesztőtréningje, vezetői coaching.

Vision-Software Kft.

IMX Személyiségtipológiára épített középvezető képzés.

Hotel Europa Fit Superior ****

Turisztikai Marketing képzés

Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.

Turisztikai szolgáltatók kompetenciafejlesztő képzéseinek megvalósítása az alábbi területeken: kommunikáció, konfliktuskezelés, vendégekkel való bánásmód, marketing tervezés, online marketing.

X