parallax background

Coaching

 

“A coach olyan személy, aki elmondja neked azt, amit nem akarsz hallani, aki láttatja veled azt, amit nem akarsz látni, így azzá válhatsz, akiről mindig is tudtad, hogy lehetnél.” Tom Landry

Egyéni coaching

Hogy jól menjenek a dolgok!

Az egyéni coachingra akkor érdemes gondolni, amikor valamiért nem úgy „működünk”, mint ahogyan azt szeretnénk, vagy valamiért megbomlik az összhang körülöttünk a munkában/magánéletben, esetleg fel kell készülnünk egy új szerepkörre. Néha a megoldásra váró problématerület nagyon összetettnek is tűnhet.

Szakember segítségével azonban megoldást találhatunk arra, hogy

  • hatékonyabban kommunikáljunk munkatársainkkal, ügyfeleinkkel,
  • a mindennapjainkat eredményesebben irányítsuk,
  • a karrierünket úgy tehessük sínre, hogy közben még élvezzük is a munkánk,
  • megértsük a bennünk zajló folyamatokat, és tudatos életvitelt alakítsunk ki,
  • hiteles és eredményes vezetők legyünk,
  • végső soron boldog és eredményes emberré váljunk.

Mind az egyéni, mind a team coaching esetében a fejlesztési folyamatot INNERMETRIX diagnosztikával indítjuk, hiszen „Amit nem tudsz megmérni, azt nem is tudod menedzselni."

Team coaching

A csapat több, mint a csapatot alkotó emberek összessége!

A team coaching célja, hogy egy közös cél elérése, egy projekt sikeres megvalósítása érdekében harmonizálja, fejlessze a csoportban meglévő kollektív képességeket. A team coaching résztvevői az együtt dolgozó csapat tagjaiból állnak, akik a fejlesztési folyamatban is együttesen vesznek részt.

Mit nyer a team coatchinggal az egyén és a munkaadó?

  • javul a munkahelyi légkör,
  • növekszik a team hatékonysága,
  • fejlődik a kreatív problémamegoldás,
  • hatékonyabb a kommunikáció,
  • végső soron csökken az adott tevékenységekre fordított idő.

Mind az egyéni, mind a team coaching esetében a fejlesztési folyamatot INNERMETRIX diagnosztikával indítjuk, hiszen „Amit nem tudsz megmérni, azt nem is tudod menedzselni."

Szervezeti coaching

A szervezeti kultúra fejlesztésének generátora

A szervezeti coaching abban segít, hogy a szervezeti VÁLTOZÁSOK eredményesen beépüljenek mind az egyéni, mind a csoportszinteken.

A szervezeti kultúrafejlesztés fókuszában a vállalati stratégiát támogató viselkedési és gondolkodási mechanizmusok kialakítása, fejlesztése áll. Ez azért is nehéz, mert sokszor olyan mintákat kell megváltoztatni, melyek nincsenek leírva vagy kimondva, előfordul, hogy nem is tudatosak, úgyszólván „csípőből” jönnek. A szervezet tagjai a szervezeti szocializáció során megtanulták ezeket és bizonyos dolgokat szokásjogok alapján működtetnek. Az elvárás pedig mostantól más lenne...

A szervezeti coaching egy olyan - előre meghatározott tematika mentén zajló- folyamat, mely során az egyes témák feldolgozása egy dialógikus (meghallgat – értelmez – átformál - fenntart) megközelítésben zajlik. A vezetői és munkatársi kör közös tudásának és attitűdformálásának nagyon hatékony módszere ez.