parallax background

Rólunk

Rólunk

A 2020-as év különös jelentőségű cégünk életében, hiszen 10 évesek lettünk.

A Kontakt Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft a 2010-es alapítása óta vállalkozás- és szervezetfejlesztéssel, tanácsadással, coachinggal, felnőttképzéssel foglalkozik. Partnereink számára komplex szervezetfejlesztést nyújtunk a humán erőforrás területen fókuszálva a változások kezelésére és munkatársak, vezetők fejlesztésére.

Nagy tapasztalattal rendelkezünk pályázati finanszírozásban megvalósuló szervezetfejlesztés és képzési programok megvalósításában. Folyamatosan részt veszünk nemzetközi fejlesztési projektekben is.

Alapértékeink:

  • Szenvedélyünk az emberek és a szervezetek fejlesztése.
  • Hiszünk a MŰHELYmunka erejében, ahol megvalósul az alkotás öröme, folyamatos az innováció és meg tudjuk élni a kreativitást.
  • Olyan szakértőkkel dolgozunk együtt, akik maguk is gyakorló, elismert és eredményes szakemberek.
  • Arra törekszünk, hogy MŰHELYtitkokat tanuljanak meg, sajátítsanak el partnereink, amelyekkel hatékonyabbá tehetik saját és szervezetük működését.
  • Tanuló szervezetként mi magunk is folyamatosan fejlesztünk, újítunk, megújulunk és a legfrissebb információkat, trendeket mutatjuk meg partnereinknek is.
  • Rugalmasan alkalmazkodunk partnereinek igényeihez, céljaihoz.


Csapatunk

Az alábbi szervezetekben rendelkezünk aktív tagsággal:

  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  • Magyar Utazási Irodák Szövetsége

Szoros kapcsolatot ápolunk az alábbi szakmai szervezetekkel:

  • Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány
  • Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetsége
  • Magyar Ifjúsági Szállások Szövetsége.

REFERENCIÁK